CITYMATINÉ – The Urban Unity HÁZIRENDJE
KEDVES LÁTOGATÓ!
Az X Event Kft (CityMatiné) által szervezett CityMatiné – The Urban Unity (Rendezvény) jelen házirendje a Rendezvényre vonatkozó kötelező belépési és magatartási szabályokat tartalmazza.
A Rendezvény helyszíne: 1051 Budapest Erzsébet tér 12
A Rendezvény dátuma: 2023. június 10.
A Rendezvény területének nyitása: 2023. június 10. 12:00
A Rendezvény területének zárása: 2023. június 10. 22:00
I. BELÉPÉS A RENDEZVÉNYRE
1./ A Rendezvényre belépni a megváltott jegy szabta időkeretek között és feltételek mellett
lehet.
2./ Az elővételben megvásárolt belépőjegyet a Citymatiné belépéskor karszalagra cseréli. A karszalagot az érvényesség ideje alatt a Látogató köteles mindvégig viselni. Ezt a rendezők ki-és belépéskor, illetve a Rendezvény területén folyamatosan ellenőrzik. Ha a Látogató karszalagja érvénytelen, köteles elhagyni a Rendezvény területét.
A karszalag másra át nem ruházható. Elsősorban a kézen hordott karszalag számít érvényesnek, de indokolt, a Citymatiné által jóváhagyott esetben a karszalag más olyan végtagon is viselhető, ahonnét az sérülésmentesen nem kerülhet eltávolításra. A sérült – átragasztott, elvágott, megbontott, kézfejnél nagyobb átmérőjű, bármely más módon manipulált, stb. karszalag érvénytelen. A megrongálódott, elveszett karszalagot a Citymatiné nem pótolja vagy cseréli. A jegyhamisítók és a hamisításban közreműködők ellen a Citymatiné eljárást indít.
Epidémiás vagy pandémiás helyzet esetén a Látogatók védelme érdekében a Rendezvényre történő belépés a hatályos jogszabályok, az illetékes hatóságok rendelete vagy intézkedése, illetve a Citymatiné Járványügyi Terve által meghatározott további feltételekhez és eljárásokhoz köthető.
A Citymatiné az előbbiekben írtakon túl is jogosult azon személyek belépését megtagadni, akik olyan állapotban vannak, amely a Rendezvény kulturált lebonyolítását, illetve a Látogatók, valamint a vagyontárgyak biztonságát veszélyezteti. A Citymatiné megtagadhatja azon Látogató belépését a Rendezvényre, aki pandémia/epidémia alapjául szolgáló betegség tüneteit mutatja. A Citymatiné felelőssége a jelen pontban írtak tekintetében kizárt.
3./ A Citymatiné a Rendezvény biztonságos lebonyolítása érdekében fenntartja a jogot arra, hogy a Rendezvény területére bevihető tárgyakat, eszközöket korlátozza. Így különösen tilos a Rendezvény területére kábítószert, pirotechnikai eszközt, üvegtárgyat, esernyőt, robbanékony, mérgező vagy gyúlékony anyagot tartalmazó tárgyat vagy eszközt (így gázzal működő főzőeszközöket), továbbá lőfegyvert, kést, pillangókést, rugóskést, gázsprayt, ólmosbotot, viperát, 50 centiméternél hosszabb fémláncot, dobócsillagot, csúzlit, illetve egyéb, a közbiztonságra különösen veszélyes eszközökről szóló mindenkori jogszabályban – jelenleg a 175/2003. (X. 28.) Korm. rendeletben – meghatározott, közbiztonságra különösen veszélyes tárgyakat bevinni.
4./ A Látogató nem jogosult alkoholos italt bevinni a Rendezvény területére. Az ÁNTSZ által elrendelt hőségriadó esetén (ásvány)vizet, üdítőt és energiaitalt a személyes szükségletek kielégítéséhez észszerűen szükséges mennyiségben lehet bevinni a Rendezvény területére. Egyéb esetben a Látogató egy darab, legfeljebb 2,5 liter űrtartalmú PET palackban jogosult bevinni palackozott vizet vagy üdítőt, energiaital azonban nem vihető be. A Látogató nem jogosult élelmiszert vagy dohányterméket kereskedelmi mennyiségben bevinni a Rendezvény területére. Élelmiszer esetében kereskedelmi mennyiségnek számít a személyes szükségletek kielégítéséhez észszerűen szükséges mennyiséget meghaladó mennyiség. A dohánytermék esetében kereskedelmi mennyiségnek számít a 2 karton (20 doboz) cigarettát, a 10 doboz szivarkát és (mérettől függetlenül) 10 szál szivart meghaladó mennyiség.
5./ A Rendezvény területére a jogszabályban meghatározott segítő kutyákon, vakvezető kutyákon és rendőrségi kutyákon túlmenően kizárólag az általános közfelfogás szerint szelíd, a Látogatók és mások életére, egészségére, testi épségére veszélyt nem jelentő, pórázon vezethető háziállatok (házi kedvencek, tipikusan: kutya, vadászgörény, egyes rágcsálófajták, stb.) léptethetőek be, díjmentesen, és csak gazdájuk által. A házi kedvenceket a Rendezvény területére behozni nem ajánlott, a Citymatiné javasolja azok otthonhagyását, vagy panzióban történő elhelyezését. Házi kedvenceket a Rendezvény területére a következő feltételek együttes megléte esetén lehet beléptetni: (i) érvényes oltási igazolvány egy évnél nem régebbi veszettségoltással, (ii) egyedi azonosító (olvasható tetoválás vagy mikrochip), (iii) póráz, nyakörv, szájkosár, biléta a gazda (a Rendezvény ideje alatt is elérhető)
telefonszámával. A fentiek megléte a Rendezvény bejáratnál ellenőrzésre kerülhet, és hiányosság esetén a házi kedvenc nem hozható be. Házi kedvenc behozatalával a Látogató tudomásul veszi, hogy azt higiénikus, az állat számára is megfelelő körülményeket biztosító módon köteles tartani, továbbá kutya és vadászgörény behozatalával tudomásul veszi azt is, hogy azt a Rendezvény teljes ideje alatt szájkosárral, pórázon köteles tartani. A Citymatiné fenntartja magának a jogot, hogy egyedileg megtiltsa adott állatnak a Rendezvényre történő behozatalát, továbbá fenntartja a jogot a fentiek folyamatos ellenőrzésére, és arra, hogy a Rendezvény biztonságos lebonyolítása érdekében a fenti rendelkezéseknek nem megfelelő állatokat kitiltsa a Rendezvény területéről. A Citymaitné javasolja, hogy az esetleges kellemetlenségek elkerülése érdekében a segítő kutyák – amelyekről a 27/2009. (XII. 3.) SZMM rendelet rendelkezik – behozatala esetén a következő feltételeknek a Látogató megfelelni szíveskedjen. A vakvezető és a fogyatékkal élőket segítő terápiás kutya esetében – a kutya szájának speciális funkcióját tekintve – szájkosár használata nem kötelező, de megléte ajánlott. Amennyiben a Citymatiné úgy ítéli meg, hogy a segítő kutya a túlzott audiovizuális ingerekre a kiképzéstől eltérően reagál, vagy túlzottan szenzitív, akkor a Rendezvény ideje alatt kötelezheti a Látogatót szájpóráz, esetlegesen szájkosár felhelyezésére. A segítő kutya bevitele a Rendezvényre a Látogató felelőssége. Amennyiben a segítő kutya a kiképzés során elsajátított magatartástól eltérően viselkedik, a Rendezvény területéről kitiltható.
II. MAGATARTÁSI SZABÁLYOK
1./ A Látogató a Rendezvény területén az általános normákat betartva köteles viselkedni a vonatkozó jogi előírásoknak és a házirendnek megfelelően. A Látogató köteles tartózkodni minden olyan megnyilvánulástól, közléstől, vagy cselekedettől, amely mások személyiségi jogait, életét, egészségét, vagy testi épségét veszélyeztetheti vagy sértheti. A Látogató a Rendezvény területén fokozottan köteles a természeti értékek óvására, és köteles tartózkodni azok megkárosításától. A Citymatiné kéri a Látogatóktól, hogy a szemét elhelyezésére a hulladékgyűjtőket használják, ügyelve arra, hogy az adott hulladék a megfelelő gyűjtőedénybe kerüljön.
2./ A Látogató tudomásul veszi, hogy a Rendezvényről hang- és képfelvételt készíthetnek a Citymatiné, valamint a Citymatinétől engedélyben részesülő Szerződéses partnerek, Közreműködők, sajtómunkatársak (a rájuk vonatkozó külön szerződés rendelkezései szerint), más Látogatók, illetve egyéb harmadik személyek. Ennek megfelelően a Látogató a Rendezvényen történő részvétellel kifejezetten hozzájárul arcának, megjelenésének, megnyilvánulásainak rögzítéséhez és közléséhez, azzal, hogy kizárólag kifejezett beleegyezésével nevesíthető. Amennyiben a Látogató közszereplőnek minősül, úgy a beleegyezése nélkül is nevesíthető. Az előzőek szerinti megjelenítéseken annak készítője a Látogató tekintetében térben, időben, és felhasználási módban korlátlan, átruházható, és kizárólagos felhasználási jogosultságot szerez. A Citymatiné, valamint a Citymatinétől engedélyben részesülő személyek a Látogató relációjában korlátozás nélkül jogosultak a megjelenítés hasznosítására, felhasználására (különösen a Rendezvény népszerűsítésére), többszörözésére, közzétételére, átdolgozására, nyilvánosságra hozatalára, nyilvánossághoz közvetítésére és forgalmazására, ,- ideértve azt az esetet is, ha a Citymatiné a Látogatóról más Látogatók által készített felvételt hasznosít vagy használ fel, - anélkül, hogy a Látogató részére ezért bármilyen módon ellenszolgáltatást kellene nyújtaniuk. A Látogató kifejezetten tudomásul veszi, hogy a Citymatiné a Rendezvényt, illetve a koncerteket, programokat rögzíti, a rögzített felvételt többszörözi és képhordozón terjeszti, sugározza vagy más módon a közönséghez közvetíti, ismételten sugározza vagy más módon a közönséghez közvetíti, ideértve azt az esetet is, amikor a Rendezvényt, illetve a koncerteket, programokat vezeték útján vagy bármely más eszközzel vagy módon (például YouTube-on keresztül) úgy teszik a nyilvánosság számára hozzáférhetővé, hogy a nyilvánosság tagjai a hozzáférés helyét és idejét egyénileg választhatják meg. Az előzőek szerinti megjelenítés kapcsán a Látogató nem jogosult igényt vagy követelést támasztani a Citymatinével szemben. A Látogató jogosult a Rendezvényen hang- és képfelvétel készítésére, azzal, hogy ezt kizárólag személyes célokra használt telekommunikációs eszközbe (például mobiltelefon, táblagép) integrált kép- és hangrögzítővel vagy nem professzionális fotófelszereléssel végezheti, továbbá az általa készített kép- és hangfelvételt nem értékesítheti , és ellenérték fejében nem hasznosíthatja, illetve kereskedelmi célból ellenérték nélkül sem hasznosíthatja, az azokon szereplő Látogatókat beleegyezésük nélkül nem nevesítheti, személyiségi jogaikat nem sértheti. A Citymatiné kifejezetten kizárja a felelősségét arra az esetre, ha más Látogatók az előzőekben írtakat megszegik.
3./ A Rendezvény területén – a Rendezvény bejárata előtti területet is ideértve – a Citymatiné előzetes írásbeli engedélye hiányában tilos bármiféle gazdasági, kereskedelmi vagy reklámtevékenység folytatása.
4./ A kereskedelmi és vendéglátó egységekben tizennyolc éven aluliakat és ittas személyeket szeszes itallal a Rendezvény területén tilos kiszolgálni. A hatályos jogszabályok alapján kábítószernek minősülő anyagok fogyasztása a Rendezvény területén is tilos, azt a törvény bünteti. A Rendezvényen a hulladékkibocsátás csökkentése érdekében a kimért italok esetében repohár rendszer működik. A repohár rendszer arra irányul, hogy a Látogató a Rendezvényen optimális esetben csak egy poharat használjon. Ennek keretében a Látogató repoharat vásárol, amelyet többszöri fogyasztásra használható. A repohár a Rendezvény után is megtartható. Amennyiben a Látogató a Rendezvényen a megvett repoharat ideiglenesen nem kívánja használni, annak leadásakor az előzetesen kifizetett összeget teljes mértékben visszakapja.
5./ A Rendezvényen a Látogatók biztonsága érdekében tilos tüzet rakni.
6./ Tekintettel arra, hogy a Rendezvény célja a kulturált és zavartalan szórakozás biztosítása a Látogatók számára, a Rendezvényen a Citymatiné által szervezett eseményekkel össze nem függo ̋bármilyen demonstráció – az azon résztvevők létszámától függetlenül – tilos.
7./ A Rendezvény területén a Citymatiné megfelelő szakképesítéssel és engedélyekkel bíró közreműködői biztosítják a magatartási és biztonsági szabályok érvényesülését. A Látogató a Rendezvényen történő részvétellel kifejezetten vállalja, hogy ezen közreműködőkkel a jogszabályi keretek között messzemenően együttműködik, veszélyhelyzet esetén
utasításaikat követi.
8./ A Citymatiné felhívja a Látogatók figyelmét, hogy a Rendezvény zenés tömegrendezvény jellegéből adódóan fokozottan figyeljenek a felügyeletük alatt lévő kiskorú személyek testi épségére és egészségére, így különösen arra, hogy a kiskorú személyt csak az életkorának megfelelő tömeg-, por- és hanghatásnak tegyék ki. Citymatiné felelőssége a jelen pontban írtak tekintetben kizárt.
III. EGYÉB RENDELKEZÉSEK
1./ A Citymatiné kizárólag a neki felróható szándékos, továbbá az emberi életet, testi épséget vagy egészséget megkárosító szerződésszegésért felel, és a Látogatót jogszabályok alapján megillető jogokon túl kifejezetten kizárja a felelősségét minden egyéb káresemény kapcsán. A jegy ára az előzőekben írt kizárásokra tekintettel került meghatározásra.
2./ A Rendezvényen a Citymatiné nem üzemeltet csomag- vagy értékmegőrzőt, ez elvesztett tárgyakért felelősséget nem vállal.
3./ A Rendezvényt a Citymatiné rossz idő esetén is megtarthatja, illetve a Citymatiné bejelentése alapján a Rendezvény vagy annak adott része elmaradhat vagy felfüggesztésre kerülhet. A Rendezvény szabadtéri jellegéből adódóan előfordulhat, hogy bizonyos időjárási körülmények esetén a Citymatiné döntése alapján az időjárási helyzettel érintett időszak programjai elmaradnak, illetve a szolgáltatások nem vagy csak részben hozzáférhetőek. Ilyen esetben a Citymatiné a lehetőségekhez képest a programokat átszervezi, azonban nem garantálható, hogy minden érintett programelem megtartásra kerül. Visszatérítésre csak akkor van lehetőség, ha a Rendezvényt nem lehet megtartani vagy lemondásra kerül.
4./ A Citymatiné a műsorváltoztatás jogát fenntartja.
5./ A Látogató, aki a Rendezvény területén az ott-tartózkodásra nem jogosító karszalaggal vagy karszalag nélkül tartózkodik, tudomásul veszi és elfogadja azt, hogy felelősségre vonásával egyidejűleg meg kell fizetnie a tartózkodásra jogosító karszalag árát (illetőleg a megfelelő különbözetet). Ellenkező esetben a Citymatiné rendkívüli felmondása okán elveszíti jogosultságát a Rendezvény további látogatására, és ennek kapcsán semmilyen igényt vagy követelést sem támaszthat a Citymatinével szemben.
6./ A talált tárgyak az italpultnál adhatóak le és az elveszett tárgyak után szintén ezen a helyen lehet érdeklődni.
Kérjük, hogy vigyázzatok magatokra és egymásra!
Jó szórakozást kívánunk!
Budapest, 2023. május 18.
X event Kft